A Forum építése során rengeteg időt és energiát szenteltünk a „kossuth2” történetének felderítésére és felfedezésére. Kutatásaink egyik legérdekesebb pontjához akkor jutottunk el, mikoron kiderült, hogy az épület a századforduló után a budapesti Gschwindt gyár tulajdonába került. De mi is volt ez a Gschwindt gyár és mit is érdemes tudni róluk?
A likőrgyártás nem tartozik a látványos iparágak közé. Sikereit nem közli kiemelt helyeken a sajtó. Termékei viszont ott vannak az üzletek kirakataiban, a szépen díszített asztalokon, meghitt ünnepek velejárójaként az otthonokban és mindenütt, ahol a kulturált és civilizált emberi kapcsolatok hangulata ezt indokolja és megkívánja.
A XIX. század közepe táján megszokott képlet volt, hogy a tehetősebb és sikeres földbirtokosok a profitot nem forgatták vissza oda, ahonnan az származott, hanem a korabeli, rendszerint a
nyugati példán felbuzdulva kereskedelmi, vagy ipari vállalkozásokba kezdtek. Ezen az úton indult el a Győrből Pestre érkező Gschwindt család is 1846-ban, és nyitottak a belvárosban dohányüzletet. A jól jövedelmező és egyre bővülő kereskedés átvészelte a szabadságharcot és az azt követő zavaros időket, hogy később, ha nem is könnyű szívvel, de feladják azt, miután az állam a dohánymonopóliumot magához ragadta.
A tulajdonos Gschwindt Mihály, vállalakozásának rentabilitása érdekében, 1856-ban likőrgyártási engedélyt kért és kapott. Így az átköltözést követően Budapesten, az Ipar utcai telepen elsősorban ezt a tevékenységet, míg Budafokon a szeszgyártást folytatta. 1910-ben a familiáris részvénytársaság már számottevő ipari vállalkozás. Az ügyes üzletember az uralkodó elismerését is kivívta, Gschwindt Mihály 1872-ben Ferenc Józseftől nemességet és címert is kapott.
Gschwindt Ernõ már a harmadik generációt képviselte A magyar gazdasági életnek ez időben mintegy szeizmográfja volt az évenként megjelenő, úgynevezett Gazdasági, Pénzügyi és Társadalmi Compass. Ezek a kötetek tartalmazták az ipari vállalatok, bankok, az ipari- és kereskedelmi részvénytársaságok fontosabb adatait, pénzügyi jellemzőit. Ezeket lapozgatva kitűnik, hogy a vállalat a századforduló utáni években az első világháború végéig igen dinamikusan működött. A húszas évek stagnálása utáni világválság okozta recesszió azonban nem maradt nyomtalan. Ezen túllendülve aztán az évtized közepétől a cég vagyona és tőkeereje egészen 1945-ig, még a háborús években is állandóan emelkedett. Bizonyítja ezt, hogy 1928-ban a cég megvásárolta és érdekkörébe vonta az Angyalföldön, korábban francia tulajdonban lévő Hobé Damase és Társa Likõrgyár-at.
Az Ipar utcai gyáron kívül ekkor tulajdonukban volt a már említett szesz- és élesztőgyár Budafokon, törköly- és borpárlatfőzdék, konzervgyár Nagykőrösön, szeszfőzdék Zalaszentgróton, Fülesden, Kismartonban, Panyolán és az ország egyéb jelentős gyümölcstermelő központjaiban, egy üzlet Budapesten a Madách tér 7. alatt és egy pedig Szombathelyen.
A dinasztia egyik legszínesebb egyénisége Gschwindt Ernő volt. Ő 1907-ben váltotta fel apját, Gschwindt Györgyöt, a részvénytársaság elnökigazgatói székében. Fiatalon, 26 évesen került a
csúcsra és egészen haláláig 1932-ig jelentős szerepet játszott kora gazdasági életében. Ezen túl egy olyan területen is találkozunk nevével, amely területen abban az időben a hozzá hasonló iparmágnások és tőkések egyre szívesebben tartózkodtak. Ez a terület a labdarúgás és környéke volt, 1923-tól 1931-ig töltötte be az FTC elnöki tisztét. A megbízás azonban anyagi terhekkel is
járt és elnöksége ideje alatt nem kevés pénz vándorolt át a családi kasszából a klubba. Egy, 1931-ben kudarccal végződõ dél-amerikai túra vetett véget a közel tízéves kapcsolatnak és Gschwindt Ernő abban az esztendőben, augusztus 15-én, békésen elhagyta az FTC-t. Úri gavallériával még vállalta a túra nagy deficitjét és ezzel a gesztussal felejthetetlenné tette távozását.
Ahogy a nagy konkurencia Zwack gyárnak, nekik is volt egy híres, csak az ő nevükhöz köthető italuk, szerényen az „Aqua Vitae”, azaz az élet vize, ami a Napfény Íze filmben tűnik fel a család történetének egyéb mozzanataival egyetemben. Az Aqua Vitae titkos recept alapján, „zárdatitkok felhasználásával, különös füvekből” készült, és hosszú élete alatt végig a gyár büszkesége maradt.
A céget az alapító fia, majd az unokája vezette, de a későbbi utódok már nem vitték tovább a hagyományt, így a Gschwindt-gyár beolvadt a nagy rivális Zwack cégbe.