Lassan ünnepelni fogunk. Idestova egy esztendeje lesz, hogy a vasi megyeszékhelyen megnyitotta kapuit a Forum Hotel. Tavaly februárban még csak reménykedni tudtunk mindabban, ami most már valóság. Egy év, több-ezer elégedett vendég, megannyi pozitív visszajelzés és szeretetteljes mosoly. Igen, ezek vagyunk mi.
Az elmúlt 365 nap alatt közel 1 000 értékelés érkezett hozzánk, ahol egy dologban minden vendégünk egyetértett, példás és páratlan az a tisztaság, ami Őket fogadta nálunk. Eljött az ideje, hogy felfedjük titkunkat és bemutassuk a Forum igazi angyalait, házigazdáit, akik nélkül bizony megállna az élet.
Kezdjük egy aprócska időutazással, repüljünk vissza egészen 2018. őszéig, mikor Edina és Gabriella útjai először keresztezték egymást a Forummal. Még javában a felújítás és építkezés folyamatai zajlottak – igazi embert-próbáló – dolgos időszak volt ez. Bevalljuk, hogy a zömmel férfiakból álló tervező és kivitelező társaság munkájára kimondottan jó hatással volt az két pár női szem, melyet Ők megtestesítettek. A takarítási feladatok akkoriban joggal érdemelték ki a sziszifuszi jelzőt, hiszen mire egy folyamat végére értek már kezdhették is újra – de ebben semmiféle meglepetés nem érte őket, hiszen egy építkezés már csak ilyen. Ebben a pezsgő időszakban is már olyan pluszt jelentettek a szálloda életében, amiért akkor és most is csak hálával tartozunk. Meglátásaik, ötleteik és „női megérzéseik” egy olyan hotelt eredményeztek Szombathely szívében, melyre a tulajdonosok mindig is vágytak.
A rend őrei, a tisztaság felelősei, a tökéletes higiénia letéteményesei, szállodánk és éttermünk igazi angyalai. Kiemelkedő munkabírásuk, tökéletes háziasszonyi hozzáállásuk teszi a Forum-ot igazán azzá, ami. Kedves volt és leendő vendégeink, örülünk, hogy bemutathattuk Önöknek Gabit és Edinát!