Hosszú hetek kutatásai után már számos adattal rendelkeztünk a Forum épületének történetével kapcsolatban, de megannyi anomália is nehezítette életünket. Az egyik kulcspontja munkálatainknak talán az volt, mikor kiderült, hogy a Kossuth utcát az 1900-as évek előtt még Forró utczának nevezték a helyiek, s ez a tény új távlatokat és lehetőségeket nyitott számunkra. A „Forró utcza 2” megannyi érdekességet tartogatott nekünk, így jobban megismerhettük, hogy valójában milyen kultikus helyen is kezdtünk neki a felújítási munkálatoknak.
A levéltár és könyvtár archívumaiban kutakodva tudtuk meg, hogy a város egyik legrégebben működő szállodáját sikerült újraéleszteni, hiszen már 1871-ből is találtunk utalásokat arra, hogy a „Hetyei-házként” aposztrofált ingatlan vendégeket fogadott.
S hogy miért is nevezték Kossuth atyánk előtt Forró utczának a helyiek a város szívébe tartó utat?
A válaszért utazzunk vissza még pár esztendőt az időben. 1867-ben a város szívében azt tapasztalhatták a polgárok, hogy „a föld alatti csatornya hiánya miatt a rondaság a népség undorára az utczára szabadon folyik” ki. Még a frekventált belvárosi vendéglátóhelyek, a Zöldfa, a Városházi vendéglő és a Püspöki sörház udvaráról is az utcára folyt a trágyalé. Bár a hatóság erélyesen fellépett az ilyen szabálytalan gyakorlat ellen, az 1870-1880-as években városszerte újra és újra visszatérő probléma volt, hogy „a tisztátalan víz az utczára vezettetik ki, mi különösen egészségi szempontból veszélyes kigőzölgést” okoz. A hagyomány szerint az utca korábbi elnevezése „Forró utca” is a gyakran dühöngő, magas lázzal járó betegségről kapta a nevét, „mert a »forróbetegség«, amit ma hagymáznak nevez-nek, élőt nem hagyott maga után, csak üres házakat, s elhagyott telkeket.” A város lakosságának gyarapodása miatt egyre több tiszta ivóvízre volt szükség, ugyanakkor a növekedés miatt a városi kutak egyre jobban szennyeződtek, elősegítve ezzel a fertőző betegségek terjedését.
Az előzőekből kiderült, hogy a higiéniai problémák komolyan befolyásolták a vendéglátó helyek működését is, így nyer értelmet egy 1872-es hirdetés, melyben már „Americai kútról” szólnak a hírek. Az amerikai kút valamiféle helyi, házi érdekeltségű fúrt kút, mely különálló vízhálózat alapját jelentette, melynek segítségével a körülmények komoly mértékben javulhattak.