9700, Szombathely, Kossuth Lajos u. 2. ∙ Tel.: +3670 504-1000
  • hu

29 okt

Járdányi Paulovics István Romkert

Szombathely központjában – a Forum Hotel bejáratától mindössze öt percnyi sétára található az a Romkert, ahol  1930-as évektől tárták fel a Kr. u. 50 körül alapított Colonia Claudia Savariensium épületcsoportjait. Az ásatásokat Járdányi Paulovics István vezetésével kezdték meg a régészek, ezért is viseli az Ő nevét a tárlat.
A mai romkert már túlterjed az egykori püspökkert határain. A 4. század elején építették a hatalmas császári fogadásra alkalmas palotát, ugyanis (Nagy) Constantin, II. Constantius valamint Valentinianus császárok is töltöttek el itt időt.
korabeli palota alapterülete mintegy 200×200 méteres lehetett, de a monumentális épületegyüttesnek jelenleg csak a nyugati és az északi határai ismertek. Ugyanis itt állt a középkori kerek vár, majdan a 18. század végén emelt székesegyház, és a leánykollégiumépületei is.
A császári palota épülettömbjéből kitűnik a 50×17 méter nagyságú fogadóterem, amely padozatát színes mozaikszőnyeg díszítette. A mai ismeretek szerint ez a mozaikfelület volt Pannonia provincia legnagyobbika.
A romkertben az egykori bazaltkő borítású úton sétálgatva megtekinthetjük a hajdani Mercurius szentély alapjait és a nyolcszögletű fürdőházat, amelynek külső falát falfestményekkel díszítették. A bazaltkő borítású út kereszteződésénél vámház, fazekasműhelyek és boltok álltak. A római város fazekas tárgyaihoz kapcsolódik a Savaria fazekasok (In memorian Bónis Éva) című állandó kiállítás.

A feltárt épületmaradványok arról adnak tanúbizonyságot, hogy az egykori Savaria egy nagy jelentőségű városi rangú települése volt Pannónia provinciának.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

A legtöbb weboldal, amelyre ellátogat, cookiekat használ annak érdekében, hogy élvezetesebbé tegye látogatói számára a böngészést. Azzal, hogy Ön engedélyezi a weboldal számára az információgyűjtést, a honlap megjegyzi az Ön böngészésének időtartamát (ún. session cookiekon keresztül) vagy ismétlődő látogatásainak gyakoriságát (persisten cookiek segítségével)...

Ezek a sütik elengedhetetlenek ahhoz, hogy barangolni tudjon a weboldalon, illetve bizonyos funkciók megfelelő működéséért felelősek.

Fejlesztési okokból a Cloudflare-t CDN hálózatát használjuk. Ezzel a "__cfduid" cookie-t a biztonsági beállítások ügyfél-alapon történő alkalmazásával mentheti. Ez a cookie szigorúan szükséges a Cloudflare biztonsági funkcióihoz, és nem kapcsolható ki.
  • __cfduid

Mindent elutasít
Mindent elfogad