Haladjunkteljen meg tudással a halagyunk! – hangzik a Pixar stúdió egyik legjobb animációs filmjének főszereplőjétől – Némótól. A tudás forrását most mi fogjuk biztosítani és elmeséljük Szombathely legnagyobb akváriumának rövid történetét. Az egész valamikor 2018 tavaszán kezdődhetett, amikor már a Forum ötlete teljesen összeállt a tulajdonosok és tervezők fejében. Egy olyan különleges és egyedi építménnyel szerették volna feldobni a belső teret, melyre a vasi megyeszékhelyen még nem volt eddig példa. A hosszas meetingek eredményeképp pedig megszületett az akvárium ötlete, jöhettek az izgalmas kivitelező-kereső folyamatok. Az már hamar kiderült, hogy a sós-tengeri akvárium kialakításához olyan méretű igénye lett volna a gépészeti térnek, mely fizikailag komoly korlátokba ütközött, így maradt az édesvízi opció megvalósítása.

A közel 3 méter hosszú, 100 cm magas akvárium üvegei „lapra szerelve” – darabokban érkeztek meg a fővárosból. Az egyenként 200-250 kilós, 2 cm vastagságú darabokat már a helyszínen ragasztotta össze egy hat főből álló szakember gárda. A száradás után jöhetett a projekt szépsége, a „belsőépítészet”, mikor is bekerültek az installációk az akvárium belsejébe. Egy zord decemberi hajnalon kezdték a közel 12 órás projektet az akvárium építő legények – akik a budapesti Tropicarium kialakításában és üzemeltetésében is részt vettek. A több-száz kiló aprókavics és különleges élő növényzet telepítése után bekerültek a Szerbiából érkező műgyanta alapú – 100%-osan élethű farönkök is. Ezek után elkezdődtek a „vizes” feladatok, közel négy órán keresztül töltődött fel az akvárium 1800 literes kapacitása. Az építmény hibátlan működéséért 2 db nagy teljesítményű szűrő berendezés a felelős, melyek beüzemelése és elhelyezése komoly feladat elé állította a gárdát.

A teljes feltöltött akvárium közel három tonnás súlya komoly megterhelést jelentett a falakra, így kiterjedt statikai felmérés és födém megerősítés előzte meg az egész projektet. Az installálásról készült timelapse videónk hűen bemutatja, hogy milyen akrobatikus mozdulatokkal kellett mozogni az akvárium belső terében. A teljes feltöltöttség állapotában olyan indító baktériumok és apró – algaevő élőlények kerültek a vízbe, amik felkészítették a mesterséges ökoszisztémát a 2-3 hét múlva érkező halállomány „fogadására”.

Kissé szakmaiatlanul fogalmazva, miután már kellőképp „megzavarosodott” a víz, jöhettek főszereplőink, a halak. Némóék 2018. december végén kerültek új lakhelyükre és köszönik szépen, azóta is borzasztóan jól érzik magukat nálunk. Gondos felszolgálóink nem csak a vendégek kívánságait lesik, hisz uszonyos barátaink is komoly törődést és odafigyelést igényelnek, így naponta kedvenc fogásaikkal lepjük meg őket.

Pár szóban a két igazi főszereplőről is megemlékezünk, édesvízi akváriumunk igazi ékkövei ők. Kezdjük a diszkoszhalakkal, melyről a szakma nemes egyszerűséggel csak úgy nyilatkozik, hogy ők az édesvízi díszhalak királynői! A megtisztelő elnevezés nem véletlen. Nincs szebb, kecsesebb, színesebb díszhal, mint a diszkoszhal.

 

Másik főhősünk a vitorláshal, melyből egészen különleges – albínó egyedek is (elnézést a szóviccért) színesítik a Forum akváriumát. Rendkívül méltóságteljes mozgásuk miatt gyakran nevezik az akváriumok királyának őket, így elmondhatjuk, hogy tele vagyunk királyokkal és királynőkkel. A dinasztia „udvari bohócai” a neonhalak, melyek folyton kilométerhiánnyal küzdenek, s megállás nélkül úszkálnak fel-alá, igazán rajoskodva, hisz egyedül nem érzik jól magukat.

Mi és kis apró uszonyos barátaink is sok szeretettel várják Önöket Szombathely szívében!